Az étrendi kálium szerepe a maradék vese modell hiperaldoszteronizmusában és hipertóniájában

Absztrakt

A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer számos kísérleti és emberi vesebetegség progresszív patofiziológiájában vesz részt (1,2,3,4,5). Az angiotenzin II (AngII) vese hatásait a glomeruláris nyomás káros károsodásának fenntartásának fő mechanizmusaként tartják számon, és a glomeruláris nyomás csökkenését - legalábbis részben - az AngII intrarenalis hatásainak eltávolításának tulajdonítják (1)., 2,3). Azonban a szisztémás magas vérnyomás és még az AngII nemhemodinamikus, de intrarenális hatásai, mint például a növekedést elősegítő hatások, az ammóniageneis fokozása és a fibroproliferatív következmények, szintén hozzájárulhatnak a progresszív vesekárosodáshoz, és ezek enyhítése csökkenti a sérülést (1,2,3,5 ).

A hiperaldoszteronizmus a maradék vesemodellben is előfordul (6). Angiotenzin-konvertáló enzim (ACE) gátlókkal és AngII-blokkolókkal történő elnyomása a hipertónia, a permselektivitás és a glomeruláris szklerózis jelentős javulását eredményezi (6). Ennek a tartós hiperaldoszteronizmusnak az ingerei azonban nincsenek jól körülhatárolva, mert a krónikus vesebetegség általában alacsony vagy normális plazma renin aktivitással jár (1,2,7). Hasonlóképpen, a keringő renin és az AngII rendelkezésre álló mérései nem utalnak ennek a rendszernek a szisztémás rendkívüli aktiválódására a maradék vesemodellben (1,7,8). A hiperaldoszteronizmus enyhítése ebben a modellben ACE-gátlókkal és AngII-receptor-blokkolókkal a szérum káliumszintjének jelentős növekedését eredményezi (6). Ez a megállapítás azt sugallja, hogy a megnövekedett aldoszteronszint adaptív válaszként szolgálhat a tartós étrendi káliumbevitelre a csökkent vese tömeg esetén.

Feltételeztük, hogy az alacsony káliumtartalmú étrend ezért csökkenti az aldoszteron termelést és ezáltal csökkenti a magas vérnyomást a maradék vesemodellben.

Anyagok és metódusok

A felnőtt, hím, 225-300 g tömegű Sprague Dawley patkányokon jobb oldali nephrectomiát és a bal vese körülbelül kétharmadának infarktusát hajtották végre két szegmentális veseartéria ligálásával vagy színlelt laparotómiával. Három nappal a plazma-kreatinint a módosított Jaffe-reakcióval (Beckman Instruments, Brea, CA) mértük. A szándék szerint két maradék csoportot hoztak létre egyenértékű plazma kreatininszinttel. A két maradék csoport félszintetikus por diétát kapott, amely káliumhiányos volt. A fehérjetartalom 23,4%, a nátriumtartalom 174 mEq/kg volt (Teklad Premier Laboratory Diets, Madison, WI). Kálium-kloridot adtunk a félszintetikus étrendhez két különböző szinten, az alábbiak szerint. 1. csoport (alacsony K + diéta - maradvány): KCl 25 mEq/kg szintetikus étrend (n = 20); 2. csoport (normál K + diéta - maradvány): KCl 250 mEq/kg szintetikus étrend (n = 15).

Ezeket az étrendeket úgy tervezték, hogy kb. 0,5 mEq és 5,0 mEq KCl-t szolgáltassanak patkányonként naponta az 1. és 2. csoportban. A magasabb káliumbevitel (5,0 mEq KCl/d) megközelíti azt, amelyet a szokásos patkánytáplálék biztosít a szokásos napi táplálékfogyasztással (kb. 20 g/nap).

A két áloperált csoportot az alábbiak szerint etettük: 3. csoport (alacsony K + étrend - színlelt): KCl 115 mEg/kg szintetikus étrend (n = 6); 4. csoport (magas K + étrend - ál): KCl 900 mEg/kg szintetikus étrend (n = 6). Ezeket az étrendeket úgy tervezték, hogy a kreatinin-clearance alapján becsült napi étkezési K + literenkénti GFR-terhelést biztosítsák, amely még az összehasonlítható maradék vesecsoportokénál is magasabb volt. Minden állatkísérlet összhangban volt a Nemzeti Egészségügyi Intézet laboratóriumi állatok gondozására és felhasználására vonatkozó irányelveivel.

Két és négy héttel a csoportokba történő besorolás után a patkányokat metabolikus ketrecekbe helyezték, hogy 24 órán keresztül vizeletet és székletet gyűjtsenek, és meghatározzák a táplálékfelvételt. Az álműtött patkányokat (3. és 4. csoport) csak 2 héten keresztül vizsgálták, és mindegyiket feláldozták abban az időben ugyanazokra a vizsgálatokra, mint az 1. és 2. csoportra. A szisztolés BP-t ébren lévő állapotban farok-mandzsetta módszerrel mértük. A teljes vizeletfehérje kiválasztást Coomassie festék módszerrel (Bio-Rad Protein assay; Bio-Rad Laboratories, Richmond, CA) vizsgáltuk. A farok vénáját hematokrit, kálium és kreatinin meghatározásához nyertük.

A plazma-aldoszteront RIA-val vizsgáltuk a törzsvéren, amely 2 hét múlva csoportokba sorolás után kapott (Coat A-Count Kit; Diagnostic Products, Los Angeles, CA). A renin aktivitás szempontjából az angiotenzin I képződését RIA-val mértük (New England Nuclear, Boston, MA).

Huszonnégy órás vizelet aldoszteron kiválasztást is mértünk 2 hét múlva. A vizeletet 3,2 N sósav hozzáadásával megsavanyítjuk, és 24 órán át szobahőmérsékleten, sötétben inkubáljuk. A savanyított oldatot ezután etil-acetáttal extraháljuk. Centrifugálás után 100 μl felülúszót átvisszünk egy új csőbe, és teljesen szárazra pároljuk. Az extraktumot ezután 0,5 ml nulla mátrixú hígítószerrel hígítottuk, amely az aldoszteron vizsgálati készlethez került. Ezután a plazma aldoszteronhoz alkalmazott RIA eljárást alkalmaztuk.

Az 1. és 2. csoportból származó, maradék vese patkányokat, amelyeket 2 hét múlva nem áldoztak fel, további 2 hétig fenntartottuk (n = 12 az 1. csoportban, n = 10 a 2. csoportban). Ezután metohexitális altatásban veséiket perfúzióval fixálták formaldehiddel, beágyazták a paraffinba, metszették és hematoxilinnel, eozinnal és periodikus sav-Schiff-szel (PAS) festették. Az áldozat idején megmértük a maradék vese, a mellékvesék és a szív állapotát.

Statisztikai elemzések

A statisztikai elemzéseket párosítatlan t teszttel végeztük. Minden eredményt átlag ± 1 SD-ben adunk meg. A ≤0,05 P értéket szignifikánsnak tekintették.

Eredmények

Három nappal a stabilizációt követően a szérum kreatinin a két maradék csoport között hasonló volt (0,9 ± 0,2 az 1. csoportban, szemben a 0,9 ± 0,1 mg/dl a 2. csoportban). A 3. és 4. csoport normális szérum kreatinin tartalmú volt (0,4 ± 0,1 mg/dl mindkét csoportnál). A kezdeti fogyás és a hematokrit is összehasonlítható volt a négy csoport között.

Kéthetes eredmények

Maradék állatok (1. és 2. csoport). A 24 órás táplálékfelvétel hasonló volt a két maradék csoport között (17 ± 2 versus 19 ± 4 g/d, 1. csoport és 2. csoport), 0,4 ± 0,06 és 4,8 ± 1,0 mEq/d számított káliumbevitelt eredményezve, P asztal:

Soron belüli megtekintése
Felugró ablak megtekintése

Az étrendi kálium szisztémás, metabolikus és hemodinamikai hatása patkányokban, részleges veseelégtelenségben: 2 hetes postabláció a

Az étrendi kálium szisztémás, metabolikus és hemodinamikai hatása patkányokban, részleges veseelablációval: 4 hét múlva a

A 2 hét múlva leölt patkányok maradék vese, mellékvese és szív tömege statisztikailag nem különbözött a két csoport között (az adatokat nem közöltük). A plazma aldoszteron szintje 2 hét múlva alacsonyabb volt az 1. csoportban a 2. csoporthoz képest (120 ± 124 versus 580 ± 442 pg/ml, P = 0,03). A húgynégy órás vizelet aldoszteron kiválasztása szintén alacsonyabb volt az 1. csoportban (2,6 ± 1,8 versus 23,2 ± 9,8 ng/d, P = 0,0001). A plazma renin aktivitás (PRA) azonban magasabb volt az 1. csoportban a 2. csoporthoz képest (16 ± 6 versus 6 ± 3 ng angiotenzin I/ml/h, P = 0,01) (3. táblázat).

Renin- és aldoszteron-vizsgálatok 2 hét múlva

Ál-állatokon 2 hét múlva végzett álműtéten kapott adatok a

Négyhetes eredmények

Mindkét maradék csoport (1. és 2. csoport) továbbra is súlygyarapodást és hasonló hematokritszintet mutatott 4 hét múlva (2. táblázat). Ezenkívül a szérum kreatinin hasonló maradt a két csoportban: 0,8 ± 0,2 versus 1,1 ± 0,8 mg/dl. A 4 hetes táplálékfogyasztás alapján számított napi káliumbevitel 0,5 ± 0,1 mEq/d volt az 1. csoportban és 4,5 ± 0,9 mEq/d a 2. csoportban (P Anderson S, Rennke H, Brenner B: Az enzimgátlók átalakításának terápiás előnye a letartóztatásban patkányban szisztémás hipertóniával társuló progresszív vesebetegség. J Clin Invest 77: 1993-2000, 1986