Az evés pszichológiája

Adrian Meule

1 I. Pszichológiai Tanszék, Würzburgi Egyetem, Würzburg, Németország

Claus Vögele

2 „Önszabályozás és egészség” kutatócsoport INSIDE, Université du Luxembourg, Walferdange, Luxembourg

3 Egészségpszichológiai kutatócsoport, Leuveni Egyetem, Leuven, Belgium

Az emberek túlélésként étkezési magatartást tanúsítanak, általában minden nap. Vagyis döntéseket kell hozni arról, hogy mit együnk, mikor és mennyit. Azonban őseinkkel szemben, akiknek elsődleges feladata minden olyan táplálék felkutatása volt, amely energiát és tápanyagot szolgáltat, manapság ezek a döntések nehezebbé váltak. Különösen a nyugati vagy nyugati társadalmakban van bőséges, olcsó és nagyon sokféle étel. Sőt, az evés alapvetően kifizetődő magatartás, és ezért eredendően kapcsolódik a hangulathoz és az érzelmekhez (Vögele és Gibson, 2010).

Emiatt úgy éreztük, hogy indokolt egy új szakosztály létrehozása az étkezési viselkedés meghatározóiról és következményeiről, valamint annak modulációs mechanizmusairól. Az étkezési magatartás határai célja az étkezési magatartás megértéséhez szükséges ismeretek megszerzése azáltal, hogy különböző szakértelemmel rendelkező oktatókat tömörít egymással, pl. Az étkezési magatartással kapcsolatos alapvető folyamatokat kutató kutatók, az étkezési rendellenességek pszichológiai, élettani és táplálkozási szempontjait vizsgáló kutatók és orvosok, például klinikai pszichológusok, orvosok és más egészségügyi szakemberek. Mindeddig ez az új szakterület az első és egyetlen folyóirat a nyílt hozzáférésű kiadványokban, széles körű az étkezési magatartással, különféle módszertanokat és tanulmányozó populációkat felölelve.

Sok ember képes erre sikeresen, mégis vannak olyanok, amelyek túlszabályozzák az étkezési magatartást, ami alulsúlyozást és alultápláltságot eredményez. Az anorexia nervosa esetei már régóta ismertek (Bemporad, 1996). A szélsőséges, tartós önszabályozási kudarcok túloldalán túlsúly és elhízás alakulhat ki. Az anorexiához hasonlóan az elhízás is egy ősrégi egészségi állapot (Haslam, 2011), de előfordulása drámai módon megnőtt a huszadik század második felében (Stroebe, 2008). Míg a prevalencia aránya a nyugati országokban stabilizálódni látszik, a súlyos elhízás aránya továbbra is növekszik (Bessesen, 2008; Yanovski és Yanovski, 2011), és az újonnan iparosodott országok felzárkózni látszanak (Finucane et al., 2011).

A legtöbb esetben az elhízás a rossz étkezési szokások következménye - nem pedig a kényszeres étkezési hajlandóság -, amelyek hozzájárulnak az energiafogyasztáshoz képest az átlagos napi energiafelesleg meghaladásához (Rogers, 2011). Egyes személyek azonban rendszeres mértékű evést mutatnak be, amelyet úgy határoznak meg, hogy nagy mennyiségű ételt fogyaszt diszkrét idő alatt, azzal az érzéssel, hogy nincs kontroll az evés felett, és ami jelentős szorongással jár (American Psychiatric Association, 2013). Az elhízott egyéneknél megnő a mértéktelen étkezési rendellenességek (BED) előfordulása, de nem minden BED-ben szenvedő beteg szükségképpen elhízott. Továbbá vannak olyan személyek, akik rendszeresen falnak, de a súlygyarapodás megelőzésére kompenzációs magatartást alkalmaznak, például hányás. Ezért a bulimia nervosa (BN) betegek többnyire normál testsúlyúak (Thompson, 2003).

Az étvágytalanságtól és az elhízástól eltérően a BED-et és a BN-t először a XX. Században írták le, de kutatási előzményeik mégis több évtizedet ölelnek fel (Stunkard, 1959; Russell, 1979). Az étkezési rendellenességek és az elhízás egyaránt orvosi szövődményekkel járnak, és pszichés distressz és társbeteg mentális rendellenességek jellemzik őket (Thompson, 2003), amelyek közül a hangulati és szorongásos rendellenességek a legelterjedtebbek (Vögele és Gibson, 2010). Ezért nem meglepő, hogy számos tudományos folyóirat foglalkozik e rendellenességek etiológiájával és kezelésével kapcsolatos kutatások kiadásával.

Az étkezési rendellenességek és az elhízás mellett rengeteg olyan étkezési magatartás létezik, amely tudományos vizsgálatot és vitát érdemel. Például vannak olyan problémás étkezési magatartások, amelyek nem szerepelnek a jelenlegi diagnosztikai kézikönyvekben, de klinikai relevanciájukat tekintve folyamatosan vitatkoznak (vö. Corsica és Pelchat, 2010; Vandereycken, 2011), például az éjszakai étkezés (Stunkard et al., 1955), orthorexia (Bratman és Knight, 2001) vagy ételfüggőség (Randolph, 1956). Ezenkívül létezik egy sor olyan étkezési magatartás, amely önmagában nem tükrözi a rendezetlen étkezést, de ennek ellenére úgy tűnik, hogy időnként túlfogyasztással és mérsékelt túlsúllyal, például visszafogott vagy érzelmi evéssel van összefüggésben (Herman és Mack, 1975; Macht és Simons, 2011) . Ennek megfelelően felismerték, hogy egyes étkezési magatartások a normálistól a rendezetlen étkezésig terjedő folytonosságra képezhetők (pl. Lowe et al., 1996).

Ezért arra ösztönözzük a kutatókat, hogy szakítsanak el a normális vagy rendezetlen étkezést, a homeosztatikus vagy hedonikus fogalmakat vagy a fiziológiai és a pszichológiai mechanizmusokat érintő elszigetelt, kategorikus nézetektől. Reméljük, hogy az étkezési magatartás határai növelik az étkezési magatartás átfogóbb szemléletének tudatosságát, és elősegítik az olyan viselkedés megértését, amely elengedhetetlen az egyedként és fajként való túlélésünkhöz.