Radioaktív jód

Radioaktív jódot (131I) alkalmaznak a pajzsmirigy túlműködésének megsemmisítésére (radiolízis) (Streetman és Khanderia, 2003).

radioaktív

Kapcsolódó kifejezések:

  • Jód tinktúra
  • Jód-131
  • Pajzsmirigy hormon
  • Pajzsmirigyellenes szer
  • Pajzsmirigy alulműködés
  • Pajzsmirigy túlműködés
  • Graves-betegség
  • Pajzsmirigy rák
  • Tirotropin

Letöltés PDF formátumban

Erről az oldalról

Radioaktív jód

Második generációs hatások

Terhesség

A radioaktív jód átjut a placentán és felhalmozódik a magzati pajzsmirigyben, ahol a koncentráció valószínűleg meghaladja az anyai pajzsmirigyét. Részletes vizsgálatok azt mutatják, hogy a mag jóddózisa a terhesség 90. napja előtt gyakorlatilag nulla, de ezt követően élesen növekszik [44]. Ez önmagában elegendő ok a 131 I terhesség alatt történő alkalmazásának elkerülésére, de van néhány vitatott bizonyíték is arra vonatkozóan, hogy az izotóp különféle veleszületett deformitásokat okozott [45].

Teratogenitás

A 131 I lehetséges második generációs hatásaival kapcsolatos aggodalmakat nehéz eloszlatni, de nem igazolták, mivel a 131 I-vel kezelt betegek utódainál nincsenek nyilvánvaló születési rendellenességek vagy genetikai változások [32, 36, 38, 46, 47]. Ezenkívül a hyperthyreosis kezelésében a petefészkek sugárzási dózisa általában három roentgen alatt van, és így összehasonlítható a közös radiográfiai hasi vizsgálatok miatti sugárzással. Ha a 131 I-et terhesség alatt adják, akkor a magzati hypothyreosis és a kromoszóma-rendellenességek előfordulhatnak [48].

Fetotoxicitás

A terhesség abszolút ellenjavallat a 131 I terápia szempontjából, és a fogamzóképes korú nőknek rutin terhességi tesztet kell elvégezniük a radioaktív jód beadása előtt. Három olyan esetről számoltak be, amikor terhesség alatt véletlenül adtak be radioaktív jódot, két esetben a negatív terhességi teszt ellenére is. 400 MBq [49] és 500 MBq [50] dózisok újszülött hypothyreosishoz társultak, amelyet levotiroxinnal sikeresen kezeltek. Differenciált pajzsmirigyrákban szenvedő betegnek beadott 3700 MBq dózis magzati halált eredményezett.

Szoptatás

131 I átkerül a tejbe, és laktáció alatt nem szabad beadni. Még a jód radioizotópjainak diagnosztikai alkalmazását is el kell kerülni [51].

A pajzsmirigy rákja

Radioaktív jódterápia

A WDTC körülbelül 75% -a fenntartja a jód csapdázásának képességét. A RAI racionális kezelési stratégiát kínál disszeminált betegségben szenvedő betegeknél, például tüdő- és csontáttétekben, amely fenntartja a RAI aviditását. A tumor érzékenysége a RAI-ra a tumor méretétől és helyétől függ. A mikroszkopikus tüdőmetasztázisban szenvedő betegek jobb eredményeket hoznak, mint a makroszkópos betegségben vagy a csontmetasztázisokban szenvedők ( 34-6 ). 98 Ezenkívül az izolált tüdőmetasztázisos betegek jobb kimenetelűek, mint a csontos vagy a többszörös metasztatikus helyek; egy nemrégiben készült tanulmány szerint az 5 éves betegség-specifikus túlélés a csak tüdőmetasztázisos betegeknél 50% volt, szemben a csontmetasztázisban szenvedők 32% -ával. 99

A RAI mellékhatásai gyakoriak, például hányinger, hányás és parotitis, de általában átmenetiek és jól tolerálhatók. A szialadenitis gyakorisága csökkenthető megfelelő hidratációval és alacsony dózisú szteroidokkal, valamint új szerekkel, például szerotonin receptor antagonistákkal és pilokarpinnal. 100 Az émelygés orvosolható antiemetikumokkal. Onkológiai szövődményekről, például a leukémia 101 és a szilárd daganatok fokozott kockázatáról számoltak be nagyobb RAI dózisok után. Egyéb jelentett mellékhatások közé tartozik a tüdőfibrózis azoknál a betegeknél, akiket kiterjedt RAI-val kezeltek diffúz tüdőáttétek miatt. 103.

Radioaktív jód ☆

Absztrakt

A rádiójódot (RAI) a nátrium-jodid szimporteren (NIS) keresztül ugyanúgy aktívan szállítják a pajzsmirigy sejtjeibe, mint a nem radioaktív jódot. Jelenleg a napi klinikai gyakorlatban csak két jód radioaktív izotópot használnak: az I-123 diagnosztikára és az I-131 a pajzsmirigy rendellenességeinek diagnosztikájára és kezelésére egyaránt.

A RAI alkalmazása a jóindulatú pajzsmirigy betegség diagnosztikájában a széles körben hozzáférhető pajzsmirigy-szonográfia miatt kisebb szerepet játszik. A pajzsmirigy-vizsgálat lehetővé teszi a pajzsmirigy és a máshol működő pajzsmirigy-szövet vizualizálását, a hipertireózis okainak azonosítását, a pajzsmirigy megnagyobbodásának és a pajzsmirigy-csomók működésének értékelését. A jóindulatú pajzsmirigybetegségben a RAI-terápia célja a pajzsmirigy-túlműködés megszüntetése és/vagy a golyva mennyiségének csökkentése. A RAI beadásának indikációi egyetlen toxikus csomó, toxikus göbös golyva, Graves-kór és bizonyos nem toxikus göbös golyvák jelenlétét jelentik.

A rádiójód felvételének képessége megmarad a differenciált pajzsmirigyrák (DTC) sejtekben, ezért a RAI a DTC alapvető kezelési módjává vált. A pajzsmirigy-műtétet követő rutinszerű használata azonban vita tárgyát képezte, különösen az alacsony kockázatú DTC-ben, egyértelmű bizonyítékok hiánya miatt, teljesítve a bizonyítékokon alapuló orvosi kritériumokat, megerősítve annak hatékonyságát a teljes túlélés meghosszabbításában. A teljes pajzsmirigy-eltávolítás után a posztoperatív RAI beadásának elsődleges célja a maradék abláció, amely megkönnyíti a DTC további monitorozását és a recidíva kimutatását tiroglobulin méréssel vagy az egész test szkennelésével, adjuváns terápiát a betegségmentes és az általános túlélés javítására a potenciális észleletlen mikrometasztázisok megsemmisítésével, valamint a RAI terápiát a javulás érdekében betegség-specifikus és betegségtől mentes túlélés magas kockázatú betegeknél. A RAI az első vonalbeli kezelési lehetőség azoknál a betegeknél is, akiknek RAI-lelkes disszeminált DTC-je van.

Ez a cikk összefoglalja a RAI-val, annak fizikai tulajdonságokkal és biológiai hatásokkal, valamint a kortárs endokrinológiában való felhasználásával kapcsolatos adatokat.

Autoimmun pajzsmirigy betegségek

Anna L. Mitchell, Simon H.S. Pearce, a klinikai immunológiában (ötödik kiadás), 2019

Végleges kezelés

Hyperthyroid rendellenességek

Rádió-jód terápia

A radioaktív jód a választott kezelés lehet a toxikus multinoduláris golyvában szenvedő betegek számára, annak ellenére, hogy a terápiás válasz eléréséhez szükséges dózisok méretével és számával kapcsolatban nem értenek egyet. 320,323 Az előkezeléses RAIU-teszt alapján megpróbálunk körülbelül 12–14 mCi-t rakni a mirigybe 24 órán belül. Az Egyesült Államokban a jódbevitel magasabb, mint Európa sok régiójában, így a 24 órás RAIU 20-30% -os értékei nem szokatlanok. Az ilyen betegeknek 50 mCi-re vagy annál nagyobb mennyiségű rádiójódra lesz szükségük az euthyroid állapot helyreállításához, sőt szükségük lehet egy második kezelésre is.

Mivel ebben a rendellenességben számos beteg szívbetegségben szenved, a radioaktív jód beadását metimazollal végzett antithyroid terápia előtt kell elvégezni, amíg el nem éri az eumetabolikus állapotot, de még mindig elnyomott TSH-val, hogy elkerülhető legyen a jódfelvétel a normál pajzsmirigy szövetekben. . A gyógyszeres kezelést ezután legalább 4-7 napig abbahagyják a rádiójód beadása előtt. Egy héttel később a pajzsmirigy-ellenes gyógyszer visszahelyezhető úgy, hogy a tirotoxikózist a radioaktív jód életbe lépéséig ellenőrizzék, ami általában 3-4 hónapot igényel. A hiperfunkciós csomók méretének csökkenése pozitív jel. Abban az időben a pajzsmirigy-ellenes gyógyszer csökkenthető, de ha a TSH szint 6 hónap elteltével 0,1 mU/L alatt marad, akkor általában egy második adagot adnak.

Pajzsmirigy rák

Adjuváns terápia

A pajzsmirigy-stimuláló hormon (TSH) tiroxin-szuppresszív terápiája a papilláris és follikuláris rák szokásos posztoperatív kezelése.

A radioaktív jód (RAI) terápiát alkalmazzák távoli áttétek, leválaszthatatlan vagy maradék papilláris pajzsmirigyrák (PTC) és a follikuláris pajzsmirigyrák (FTC) vagy Hürthle sejtes karcinóma (HCC) kezelésére. A radiojód-maradvány ablációt (RRA) széles körben alkalmazzák a magas kockázatú follikuláris sejtekből származó daganatokban (FCDC), de nem biztos, hogy előnyösek alacsony kockázatú daganatokban szenvedő betegek számára.

A külső sugárterápiát (EBRT) lokálisan előrehaladott betegségben szenvedő, magas kockázatú műtéti kóros jellemzőkkel rendelkező, valamint RAI-terápiára nem reagáló, visszatérő vagy áttétes betegségben szenvedő betegek számára fenntartják.

Pajzsmirigy túlműködés

JÓDKEZELÉS

A RAI kezelés hatékony a GD által okozott hyperthyreosisban szenvedő gyermekeknél, és a legtöbb beteg sikeresen kezelhető egyetlen orális dózissal. A nagyobb dózisokat (220–275 μCi/g, ami kb. 250 Gy-nek felel meg) előnyben kell részesíteni a kisebb 131 I dózisokkal szemben. 25 A pajzsmirigy radioaktív jód által közvetített roncsolása által okozott euthyreosis eltérő, mivel a radiojód-terápia különös pajzsmirigy autoimmunitása. Nincs bizonyíték a reproduktív diszfunkcióra vagy a rendellenességek nagyobb gyakoriságára a kezelt betegek utódainál. A RAI terhesség és szoptatás alatt abszolút ellenjavallt. A RAI-t nagyon kisgyermekeknél is kerülni kell, a megnövekedett neoplazia kockázat miatt. A pajzsmirigy rosszindulatú daganata, a hiperparatireoidizmus és a mortalitási ráta miatt aggályok rávilágítottak egy nagy, randomizált, hosszú távú nyomon követéses kontrollvizsgálat szükségességére a probléma végleges rendezése érdekében. A kezelés után valószínűleg pajzsmirigy-alulműködés jelentkezik, ezért megfelelő l-T4 dózisokat kell beadni a beteg egész életében.

A jód által kiváltott hyperthyreosis gyakorisága, patogenezise, ​​megelőzése és kezelése

K.S. Mühlberg, Ralf Paschke, a Jód átfogó kézikönyve, 2009

Radionuklid hatóanyagok

A radioaktív jód a választott kezelés a legtöbb Graves-kórban szenvedő és toxikus göbös golyva esetén. Ez a kezelés gyakorlatilag minden betegnél hypothyreosisot eredményez. A sugárzással összefüggő pajzsmirigy-gyulladás következtében azonban fennáll a hyperthyreosis postradioiodine exacerbációjának kockázata (Cooper, 2003). A radioaktív jód alkalmazását követő első 2 héten belül a pajzsmirigy hámsejtjeiben duzzanat és ödéma jelentkezik, és nekrotikusvá válnak. A cytoarchitektúra zavara látható a leukociták beszűrésével (McDermott et al., 1982). A radioaktív jód beadása után 24–48 órával a T3 és a T4 jelentős növekedése volt megfigyelhető. A pajzsmirigy-viharban szenvedő betegeknél az fT3 és a T4 szintje jelentősen megemelkedett, valószínűleg a pajzsmirigy-kötő fehérjék akut csökkenése miatt. Nem volt kapcsolat a radioaktív jód dózisa és a pajzsmirigyhormonok szintjének növekedése nagysága között az izotóp terápia után (McDermott et al., 1982). A postradioiodine hyperthyreosis pontos gyakorisága továbbra sem ismert, de 10% -ra becsülték (Tamagna et al., 1979).

Nem toxikus diffúz és göbös golyva

Joanna M. Peloquin, Fredric Wondisford, a pajzsmirigy betegség klinikai kezelésében, 2009

Rádió-jód terápia

A radioaktív jód (RAI; jód-131) kezelés kimutatták, hogy csökkenti a pajzsmirigy mennyiségét sok nem toxikus multinoduláris golyva esetén. 42-46 Ezekben a betegeknél a radiojód-terápia nagyobb előnyökkel jár, mint a tiroxin-terápia, a golyva nagysága 46% -kal csökkent a RAI-csoportban, szemben a tiroxin-csoport 22% -ával. 46 A jelentett vizsgálatokban körülbelül 100 μCi rádiójód/g pajzsmirigy szövet egyszeri dózisát adták be, ami a pajzsmirigy térfogatának átlagosan kb. 40% -os csökkenését eredményezte 1 év múlva, és 50% -tól 60% -ig 3-5 év után. A golyva méretének csökkenése a radiojódos kezelés után negatívan korrelált a kezelés előtti golyva méretével és a domináns csomók jelenlétével. 47 Fontos, hogy a legtöbb beteg csökkent kompressziós tünetekről számolt be, ami a pulmonalis funkció tesztjén is kimutatható. 48

Általában a radiojód-terápia jól tolerálható. A korai mellékhatások, beleértve a fájdalmat, a sugárterápiás pajzsmirigy-gyulladást, a kompressziós tünetek növekedését és az oesophagitist, ritkák. Ha ezek bekövetkeznek, általában enyhék és átmenetiek. A terápia után néhány hónappal jelentkező legfontosabb mellékhatás az autoimmun (Graves) hipertireózis kialakulása, amelyet valószínűleg a pajzsmirigy antigének felszabadulása vált ki sugárzás okozta mirigykárosodás után. Graves hyperthyreosisáról a betegek körülbelül 5% -ában számoltak be. A kezelés utáni hypothyreosis előfordulási gyakorisága 5-50 év alatt 20-50%, és gyakrabban fordul elő azoknál a betegeknél, akiknél kicsi golyva van, pajzsmirigy-peroxidáz (TPO) antitestek vannak jelen vagy a pajzsmirigybetegség családtörténetében szerepel. 47 További vizsgálatok szerint a normál kezelés előtti TSH-ban szenvedő betegeknél a RAI-kezelést követően szignifikánsan nagyobb a hypothyreosis kialakulásának kockázata, mint a kiindulási TSH-val elnyomott betegeknél. 46

Kevés bizonyíték áll rendelkezésre a nem toxikus multinoduláris golyva nagy dózisú rádiójóddal történő karcinóma kiváltásának kockázatának felmérésére. A rákindukció életkori kockázata két tényezőtől függ: (1) a beadott rádiójód dózisa; és (2) életkor az alkalmazás idején. 49 A nagy multinoduláris golyvákkal (> 100 g) rendelkező betegek esetében kiszámították a pajzsmirigyen kívüli rák kialakulásának becsült életkori kockázatát. 49 Ezért történelmileg a RAI kezelést részesítették előnyben az idősebb betegeknél, a fiatalabb betegek helyett. A legfrissebb adatok azonban alátámasztják a rekombináns humán TSH-val történő előkezelést a radiojód homogénebb eloszlásának létrehozása és a szükséges 131 I terápiás dózis 50–60% -kal történő csökkentése érdekében. 50

Follikuláris carcinoma

Radioaktív jód

A radiojód (konkrétan a 131 I) egy hatékony posztsebészeti adjuváns, amely egyedülállóan specifikus és alkalmazható a differenciálódott follikuláris pajzsmirigyrákokban (69), amelyek képesek a jód koncentrációjáért felelős 70 nátrium-jodid-szimporter (NIS) expresszálására. A hatékony radiojód-terápia elegendő teljes sugárzási dózist igényel, olyan dózissebességgel, amely elég nagy ahhoz, hogy megakadályozza a szubletális sugárzás károsodásának daganatsejt-helyreállítását, körülbelül 0,6-3,0 Gy/óra. 71,72 Ezért a kezelés hatékonysága az egyes beadott dózisok megfelelőségével függ össze, nem pedig a kis és elégtelen dózisok összesített kumulatív hatásával. Kétféle radioaktív jódterápia létezik. A műtéti pajzsmirigy-eltávolítás utáni kezdeti kezelés (ablációs dózis) a sebész által hagyott pajzsmirigyszövet maradványainak és az esetleges tartós pajzsmirigyráknak a megsemmisítésére irányul, míg a későbbi kezelések kizárólag a fennmaradó vagy visszatérő pajzsmirigyrákra irányulnak.

A stabil jód csökkentése fontos és gyakran fel nem ismert szükség a radiojód-terápia és a vizsgálatok során. Jól dokumentált eseteim vannak olyan betegeknél, akiknél diffúz tüdőáttétek képtelenek koncentrálni a radiojódot a diagnosztikai és a terápiás utáni vizsgálatokra, kizárólag a stabil jódszennyezés miatt, leggyakrabban CT intravénás kontrasztfesték beadása miatt, amely akár 10 hónapok. 81 A radiobiológiai alapelvek előírják, hogy az alacsony jódtartalmú étrend, amely az étrendi napi jódbevitelt (általában 400 és 600 μg között változik) 40 μg alá csökkenti, jelentősen növeli a beadott 131 I dózis specifikus aktivitását, amely kevesebb, mint 2 μg jodid. Hatékony, alacsony jódtartalmú étrend, amelyet a legtöbb kultúrában könnyen követnek, a 82-85-et 2 héttel a rádiójód beadása előtt kezdik meg, majd ezt követően 24 órán át folytatják.

A radiojód-terápia lehetséges káros következményei közé tartozik a nyál diszfunkciója, a 86 nasolacrimalis csatornaelzáródás, 87,88 és az átmeneti dysgeusia. A legtöbb betegnek nincsenek ilyen szövődményei; azonban nagyjából egyharmadánál változik a nyáltermelés csökkenése, 10% -uknál súlyos xerostomia. A nagy dózisú radiojód-terápián átesett betegeknél, különösen ha megközelíti a vörös radar 200 sugár expozícióját, átmenetileg csökken a vérlemezkék és a leukociták szintje, amely a kezelés után 4 héttel eléri a mélypontot, és 8 héttel helyreáll a kiindulási értékre. A sugárzásos tüdőgyulladás, bár eredetileg nagy dózisú radiojód-terápiában részesülő tüdőáttétes betegeknél írták le, annyira ritka, hogy gyakorlatunkban több mint 2 évtizede egyetlen ilyen betegnél sem tapasztalták. Noha egyes, populációalapú adatbázisokat használó tanulmányok azt sugallják, hogy a radiojód-terápia növelheti a leukémia vagy a hólyagrák kockázatát, ezek kellően alacsony kockázatok (ha vannak), így nem jelentenek klinikai problémát egy meglévő pajzsmirigy-malignus betegség kezelésének mérlegelésekor.