Új bizonyíték a tesztoszteron terápia használatára az elhízás kezelésére - 50 font átlagos fogyás

Az elhízás vizsgálatával foglalkozó európai szövetség által 2020. szeptember 3-án

terápia

Az idei Európai és Nemzetközi Elhízási Kongresszuson (ECOICO 2020) bemutatott, 11 éves adatokat lefedő új kutatás azt mutatja, hogy a hipogonadizmusban (alacsony tesztoszteronszint) szenvedő elhízott férfiaknál a tesztoszteron injekciókkal történő kezelés csökkenti a testsúlyukat és javítja az egyéb anyagcsere-anyagokat. paraméterek. A kutatást Dr. Farid Saad, az orvosi ügyek andrológiai tanácsadója, a Bayer AG, Berlin, Németország és az Öböl-szigeti Orvostudományi Egyetem, Ajman, Egyesült Arab Emírségek vezette, és munkatársai.

Az elmúlt évtized során Dr. Saad csapata számos kutatást mutatott be a tesztoszteron hatásairól más kongresszusokon, ideértve az Európai Elhízási Kongresszus korábbi éveit is. Ezekben a legújabb frissítésekben a legfrissebb adatokat nyújtják a hosszú távú előnyökről, és azt is javasolják, hogy a tesztoszteron terápia (TTh) hatékony alternatíva lehet a bariatriás (elhízás) műtétek számára.

A kutatók a német férfiak nyilvántartásából gyűjtöttek adatokat 2004-ben egy bremerhaveni székhelyű urológiai gyakorlatból. A férfiak mindegyikének funkcionális hipogonadizmusa volt (alacsony tesztoszteronszint ismert szerves ok nélkül), és 773 férfi 471-nek (61%) volt elhízása. Ezek közül az elhízott férfiak közül 276 férfi kapott TTh-t tesztoszteron-undecanoáttal (TU) (háromhavonta 1000 mg injekció a klinikán), legfeljebb 11 évig (T-csoport). A másik 195 férfi a TTh ellen választott, és kontrollként szolgált (CTRL). Mivel az injekciókat az orvosi rendelőben adták be és dokumentálták, a tesztoszteron terápiát 100% -ban betartották. Egyetlen beteg sem esett ki a vizsgálatból.

A csoportok közötti időbeli változásokat összehasonlítottuk, és kiigazítottuk az életkor, a testsúly, a derék kerülete, az éhomi glükóz, a vérnyomás, a vérzsírok és az életminőség szempontjából, figyelembe véve a két csoport közötti kiindulási különbségeket. Az átlagos követési időszak 8,8 év volt a T-csoportban és 8,4 év a kontrollokban, az átlagos életkor 60,6 év volt a T-csoportban és 63,5 év volt a kontrollcsoportban.

A nyilvántartásban 11 éves adatgyűjtés után (amely a 2004 és 19 közötti időszakra vonatkozik, minden olyan betegnél, akinek legalább 11 éves adata van) a súly (kg) átlagosan 23 kg-kal csökkent a T csoportban (114 kg-ról 89 kg-ra a kiigazítás előtt, és 87 kg-ig a kiindulási életkor, a derékbőség, a súly, az éhomi glükóz, a szisztolés és a diasztolés vérnyomás, az összkoleszterin, a HDL, az LDL, a trigliceridek és az életminőségi skála szerinti AMS után). Ezzel szemben az átlagsúly 6 kg-mal nőtt a kontrollcsoportban. Százalékban kifejezve az eredmények hasonlóak voltak - a T-csoport átlagosan 20% testtömeg-vesztést szenvedett el, míg a kontrollok 6% -kal növekedtek.

A derék kerülete átlagosan 13 cm-rel csökkent a tesztoszteron terápiában részesülőknél, és 7 cm-rel nőtt a kontroll csoportban. A testtömeg-index (BMI) 7,6 ponttal esett a T-csoportban (a beállítás előtt 36,8-ról 28,8-ra, a kiigazítás után pedig 27,9-re), míg a kontrollokban 2 ponttal nőtt. A zsigeri zsír (a belső és a környező szerveknél tartott belső zsír, amelyről úgy gondolják, hogy fokozott egészségügyi kockázatot okoz) mérései szintén alacsonyabbak voltak a T-csoportban. Az úgynevezett zsigeri adipozitási index (VAI) a T-csoportban 2,7 ponttal csökkent, a kontroll csoportokban 3,1 ponttal emelkedett.

Jelentős halálozási különbség volt a csoportok között is: 21 beteg (7,6%) halt meg a T-csoportban, és 63 (32,3%) a kontroll csoportban. A kontroll csoportban a férfiak több mint egynegyede (28%) szenvedett szívrohamot és 53 (27,2%) stroke-ot. A T-csoportban nem voltak nagyobb kardiovaszkuláris események. A T-csoport összes halála közlekedési és sportbalesetekhez, illetve műtét utáni fertőzésekhez kapcsolódott.

A T-csoportban összesen 156 férfinak (56,6%) és 124 kontrollcsoportnak (63,6%) volt a kiinduláskor a 2-es típusú cukorbetegség (a glikált hemoglobin [HbA1c] értéke 6,5% vagy magasabb). További 43 betegnél (22,1%) alakult ki T2D a vizsgálat során, vagyis a kontroll betegek szinte mindegyikének (85%) volt T2D 11 éves követés után. A T-csoportban egyetlen további betegnél sem alakult ki 2-es típusú cukorbetegség.

Dr. Saad elmondja: „A hipogonadális férfiak hosszú távú tesztoszteronterápiája mély és tartós fogyást eredményezett, ami hozzájárulhatott a mortalitás és a szív- és érrendszeri események csökkenéséhez. A nem kezelt, hipogonadizmusban szenvedő férfiak híztak.

Az ezen az ECOICO 2020 kongresszuson bemutatott más kutatások során a kutatók kifejezetten a nyilvántartásban szereplő férfiakra figyeltek, akiknek az elhízás osztálya III., Amely a legmagasabb elhízási kategória, és így leginkább elhízási (bariatrikus) műtétekre jogosultak. A 773 férfi közül összesen 76 (9,8%) volt ebben a kategóriában. Ezek közül 59 férfi kapott tesztoszteronterápiát a fentiek szerint, míg a másik 17 férfi ezt választotta és kontrollként szolgált. A teljes nyilvántartás eredményeihez hasonlóan a testsúly átlagosan 30 kg-kal csökkent a T csoportban, és 5 kg-mal nőtt a kontrollokban. A BMI 10,0 ponttal csökkent a T csoportban, és 3,0 ponttal nőtt a kontrollokban.

Dr. Saad elmondja: „Hosszú távú tesztoszteronterápia hipogonadizmusban szenvedő férfiaknál és a legsúlyosabb elhízásszintnél olyan mélységű és tartós súlycsökkenést eredményezett, amely a metabolikus (elhízási) műtétekéhez hasonló mértékű volt. A mellékhatások és szövődmények kedvezhetnek a tesztoszteron terápiának. Úgy gondoljuk, hogy a tesztoszteron terápiát a műtét alternatívájaként kell megbeszélni a betegekkel, és mérlegelni kell azokat a férfi betegeket, akik nem végezhetnek műtétet.